2010. október 16.

TÖK(JÓ) HÉTVÉGE SZŐLŐSKISLAKON

Az október a gesztenye hónapja... (olyan széééép, de kár, hogy nem ehető)


Ja és a gasztros rendezvényeké!!! Vagy csak most jutok el végre ilyesmikre?!




Nem véletlen a bejegyzés elnevezése. Az elmúlt hétvégén ugyanis a kis, Balatonhoz közeli falu csendes hétköznapjai után egyszercsak nyüzsgő hangyabollyá avanzsált Szőlőskislak. És mindez a TÖKnek köszönhető. Ugyanis már régóta hagyományként rendezik meg minden évben ilyenkor a Tökfesztivált,
ahol mindenféle tökből, mindenfélét készítettek: szóvicceket, töklottót, természetesen ételeket és díszeket. Az utóbbi kettőt pedig egy zsűri pontozta. Bárki részt vehetett a versenyen korra, nemre és hovatartozásra tekintet nélkül.





Állítólag korábban szinte minden ház udvarában tettek ki faragott tököket, most alig találtunk olyan portát, ahol lett volna, sajnos, pedig kitartóan végigjártuk a főutcát tökök után kutatva.




No, de én nem is ezért mentem oda, így ezerrel belevetettem magam az ízek világába, már amibe még lehetett, ugyanis sajnos mire délután odaértünk, már igencsak megfogyatkozott az ételek száma. Kicsit furcsálom, ugyanis pont estére szokott szüksége kerekedni az alkoholt nagyobb mennyiségben fogyasztóknak a szilárdabb táplálék, azaz az életek irányába... Eléggé sajnáltam például, hogy már elfogyott a tökös rétes, arra nagyon készültem pedig. :(


A tök szó használatára csak a fantázia szabott határt: volt például olyan konyha, ahol “tökös csajok” szolgáltak fel mosolygósan.


Nos, néhányat felsorolok a furcsábbnál furcsább fantázianevek sokaságából, a teljesség igénye nélkül:

·        fogas és vaddisznósült sült tökkel töltve és kaporszósszal
·        töktorta
·        tök “bólé”
·        rántott-töltött töktokány
·        sütőtökös-mézes csoda pikáns mártással
·        tökös lángos

·        tökgolyók
·        tökös legyező

·        tök juice
·        gyertök-esztök leves
·        tökös tölcsér

 

A másik étel, amit sajnáltam, hogy nem marad, az a tökpörkölt volt, ugyanis teljesen húsmentes volt. A már nagyon jó hangulatban megtalált szakács beavatott a pörkölt elkészítésének rejtélyeibe is: pörköltalap tökkel.


Megkóstoltam a két első helyezett ételt is,  íme az egyik:



És a nyertesek (gratula!!!), akik szintén nem hivatásból főznek:

Hajni a töltött töktoronnyal a kezében (naggyon finom volt, saját receptjük alapján)

és

Marika néni pedig a töksodóval (Isteni sodó volt tökmaggal és dióval, valamint a sodóban sütőtökkel)

Mindketten ugyanazon a konyhán főztek, tehát mindkét érdem közös!!!


                                       



Este pedig felgyúltak a töklámpások fényei. 
És közTÖK volt a nyertes is...




  

És ez volt hát a Kislaki Ősz...


Nincsenek megjegyzések: