2009. november 2.

ÚJ LAKTÓZMENTES TERMÉKEK MAGYARORSZÁGON

Hát Laktózintoleráns, Étkezésre Tudatos, Gasztromán Barátaim, most sikerült kipróbálnom egy osztrák cég legújabb termékeit, amit én eddig csak a Metróban találtam meg. Szándékosan nem mondom a nevét, nem szeretek reklámozni semmit. De akit érdekel, írjon bejegyzést vagy emilt, szívesen megírom neki.

Szóval van rengeteg féle cucc: vajkrém, tejszín, margarin, tej, joghurt, túró, stb.
A vajkrémre fájt a fogam, de mivel közel 700 Ft-ra kostál, úgy döntöttem, készítek inkább én.
A túrót viszont megkóstoltam, nem egészen az volt, amire számítottam. Sokkal krémesebb állagú, mint a mi magyar valódi túrónk, édesebb is, szóval inkább valami tejszín és lágy túró keverékére emlékeztetett. Nem volt rossz, főleg, mert Rákóczy Túróst készítettem belőle, abba talán még jobb is volt, mint a hagyományos állagú lett volna, de mondjuk túrós csuszát vagy túrógombócot nem készítenék belőle, mert az előbbihez nem illene, az utóbbi pedig nem maradna egyben.
A gyümölcsös joghurt fincsi volt, a natúr is.
Volt még valami túróhabszerű termék is, az ízlett a legjobban.

Megnéztem a cég honlapját és ott láttam, hogy számtalan, itthon még persze nem kapható termékük van, jégkrémtől elkezdve, kávétejszín, csokipuding, Tzaziki, stb.

Szóval örömmel várjuk a további termékeket, kedves Forgalmazó!

Nincsenek megjegyzések: