2012. március 9.

MAI REGGELI - MINDENT BELE

Nnna, asszem megint a fogyasztói társadalom közellensége lettem. Rosszul is érzem magam miatta (jah persze :D) 
Egyszerűen napok óta nem bírom magam rávenni, hogy elmenjek bevásárolni. Mentségemre szolgál azért, hogy a közelben csak Match van, ami ugye a legjobb indulattal sem nevezhető kielégítő áruválasztékkal rendelkező élelmiszer boltnak. De mégis, azért ez túlzás. Ma olyannyira elhatalmasodott reggel rajtam ez a vásárlási undor, hogy úgy döntöttem, annak ellenére, hogy semmilyen alapélelmiszer már nincs itthon - gondolok itt kenyérre, sajtra, de még hagyma bárminemű formájára is - hogy azokból a maradékokból készítek reggelit, amik itthon vannak.
Főiskolás koromban én voltam a koli kajamaradék praktikus felhasználásának nagymestere, de ez már rég volt. Pedig rájöttem, Istenigazából magamnak leginkább így szeretek főzni. Érzésből, kreatívan., megismételhetetlenül Így rendkívül változatosan lehet étkezni, és sosem unod meg!

Egyszóval úgy döntöttem megosztom veletek a mai reggelim receptjét.

Szándékosan nem fűszereztem meg erőteljesen, mert nagyon rákészültem a még Mexikóból hozott Cholula-ból származó Salsa ízére, de persze ez tetszés szerint módosítható az ízesítés (akár Taco szósszal vagy Erős Pistával) ki hogy szereti.





Hozzávalók:

3 ek olaj
3 gerezd fokhagyma formás kis szeletekre vágva
2 tojás
2 tortilla
2 közepes krumpli
8-10 szem fekete olívabogyó felaprítva
só, zöldbors
2 késhegynyi őrölt koriander
2 késhegynyi őrölt kömény

fokhagymás olivaolaj vagy olvasztott vaj (laktózmentes)
(laktózmentes) tejföl max 2 ek
salsa szósz érzéssel, ha nincs, bármilyen enyhén csípős paradicsomos szósz megteszi

néhány paprika szelet
reszelt parmezán

Elkészítés:

Félálomban tettem fel a krumplit főni (persze meghámozva és kicsi kockákra vágva) sós vízben. Amikor puhára főtt, az olajban elkezdtem pirítani a fokhagymaszeletkéket de csak egy percig, mielőtt elkezdtek volna megbarnulni. Erre dobtam rá az időközben elkészült krumplit és kicsit megsóztam.
TIPP: én a főzőlevét sosem öntöm ki, nagyon finom leveseket lehet belőle készíteni, sokszor sűríteni sem kell, mivel a krumpliból ilyenkor kifő a keményítő, ennek a hatását fel lehet így módon használni.
A krumplit kevergetve pirítottam 2-3 percig, aztán jött rá az olivabogyó, amit kicsit még együtt sütöttem az eddigi összetevőkkel. 
A tojásokat felvertem majd megfűszereztem és ráöntöttem a krumplira. Jól összekevertem és gyorsan el is zártam a gázt, nehogy kiszáradjon a tojás. (de persze már nem volt nyers)  Lefedtem, hogy ne hüljön ki.

A tortillák most boltiak voltak, szóval nem sok dolgom volt velük: néhány csepp vizet szórtam rájuk, és üres (azaz olaj nélküli) serpenyőben magas lángon gyorsan átsütöttem őket. Előmelegített tányérra tettem, megkentem a fokhagymás olajjal belől és félkőrben kiszedtem rá a tölteléket. Meglocsoltam tejföllel és salsával, reszeltem rá parmezánt, végül félbehajtottam. 

Néhány szelet friss paprikával (az utolsóval!!!) eszegettem jóízűen, nyugtatva magam, hogy a mai reggelihez sem kellett lemennem ebben a hidegben bevásárolni...    De szomorú tény, hogy ezt már nem lehet sokáig halogatni...

Ebédnek sem utolsó ez a laktató kis spontán étel. Délben kis friss salátával... hmmm (persze azt csak a boltban találnék)

Nincsenek megjegyzések: