2012. december 10.

FEKETE LISTÁS ÉTTERMEK 1.

Először is elnézést kérek minden kedves olvasómtól a hosszú ideig tartó csend miatt... Családi okaim vannak, de nem tűnök el örökre, igérem. Csak jelenleg nincs lehetőségem fotózni, főzni is csak immel-ámmal.

Viszont nem tudom szó nélkül hagyni az alábbi esetet.

Helyszín: Balatonalmádi
Hely: Porció Étterem

Rendkívül frekventált helyen, csalogató külsővel, így én és kis családom úgy döntöttünk, megebédelünk a fent említett helyen. Nos, balatoni szezonon kívül az ember azt gondolná, hogy fejvesztve kapkodnak majd az éttermek a vendégek után, de legnagyobb megdöbbenésemre nem ezt történt. 
Természetesen gyermekem pont akkor éhezett meg, amikor mi és hát úgy adódott, hogy ebben a bizonyos étteremben szerettem volna, (főként a hidegre való tekintettel) megszoptatni a picit. Meg is kérdeztem az enyén pökhendi arccal bután állgodáló nem kicsit unszimpatikus picért, hogy esetleg tudna-e segiteni, van-e erre a célra helyiség az étteremben, vagy egyéb megoldás. Ő pedig, hogy ne kelljen meglehetősen jóllakott testéből sok energiát rám pocsékolnia, annyit bökött ki, hogy nincs. És az arcáról tisztán leolvasható volt, az a szokásos, balatoni vendéglátós arcifejezés (tisztelet a kivételnek), hogy "miajóistenért születtél meg, de istenverte vendég, hogy mér nem csak a pénzedet hagyott itt szó nélkül és szünnél meg azonnal létezni is, mert miattad megint dolgoznom kell 10 percet és ki kell vennem a kezem a gatyámból pedigmilyenjótvakargattam a ..." 

Én erre jó hangosan, hogy az összes véletlenül betévedt, szerencsétlen vendég is jól hallja, csak ennyit  mondtam: "na menjük innen villám gyorsan"

Azon már nem is tűnődök el, hogy a sok beteg ember, akinek a szoptatás nem természetes dolog, hol is csúszott így el, de ez a hozzáállás...

Hát igen. Ez sem változik. Vannak dolgok, amik nem változnak. Pl a "balatoni szolgáltatás", az a bizonyos zimmer feri. Csak akkor ne csodálkozzunk, hogy balkáni hírünket viszik a külföldi vendégek és pang még a legjobb adottságokkal felszerelt üdülőrégió is. Aztán meg sír a szánk, hogy télire nem jut tüzifáravaló...

Nos, a lényeg, NE MENJEN SENKI BALATONALMÁDIBAN A PORCIÓ ÉTTEREMBE!!!

Nincsenek megjegyzések: