MEXIKÓ

Bocsánatot kell kérnem kedves és kitartó olvasóimtól amiatt, hogy mostanában ritkábban tudok bejegyzéseket feltenni. Sajnos kissé átalakult az életem és ráadásul most még el is utaztam.

Viszont ahol jártam, onnan hoztam ám sok szépet és jót, hamarosan közszemlére is fogom őket tenni.

Mexikó volt a legutóbbi célpont, és sikerült annyi időt eltölteni ott, hogy elég sok ételt meg tudjak kóstolni.

Az első megdöbbenésem az volt, hogy váratlan módon Mexikó a laktózérzékenyek mekkájának bizonyult! Hihetetlen, de legalább 6-8 féle laktózmentes tejet találtam a boltok polcain; parmalatnak és a nestlének is voltak literes tejei a helyi márkák mellett és szinte minden kisbolt polcán is megtalálhatóak ezek a tejek. Ezen kívül 2,36 deciseket is lehet kapni (ne kérdezd miért pont ekkorát) és ami a legcsodálatosabb dolog volt számomra, hogy kakaós tejitaluk is van laktózmentes! Nem tudom, ki emlékszik, de az én gyermekkorom egyik legóriásibb itala az úgynevezett "boltikakaó" volt, nem túl higiénikus kis félliteres zacsiban lehetett kapni. Imádtam. Egy darabig... Aztán sajna le kellett róla mondanom. Talán mostanában újra lehet kapni már itthon, de nekem már nem aktuális. Nos, ez a kakaó pont olyan ízű, mint a mi hungaricum-unk volt!!! Szóval éljen újra a boltikakaó!!! Főleg laktózmentesen.

Ez a messzi és furcsa országba történt utazás számos meglepő szituációt okozott nekünk. Sokat tanultunk tőlük, róluk.

A konyhájuk csodálatos, finom de jó csípős. Az eredeti mexikói konyha, legalábbis. Szerencsére viszonylag hagyományőrző népnek tűnik a konyhát illetően, de sajnos az általuk oly nagyon gyűlölt gringok világa igencsak betört és teret hódit ezen a téren is; a kisebb boltok polcai az alábbi termékek kaphatók csak: chips, kóla és egyéb cukros-szénsavas üdítőlöttyök, rágók, édes kekszek, olyan szinten cukorzott reggelizőpehely, aminek már egyszeri fogyasztása is cukorfüggőséget okoz (és összeragad a szád tőle). Ezen kívül van még néhány csokoládékezdemény, amit valóban nagyon kezdetlegesek (asszem nem a csokijukról lesznek számomra emlékezetesek a mexikóiak). És ha megijednél, hogy megcsappan a kalóriaszinted, biztosan találsz tartósítószerekkel feltankolt, előrecsomagolt csokis fánkokat. Ja meg kapható még tej. Ennyi.
Egyszóval sokszor inkább az éhenhalást választottam, minthogy bármi szutykot ebből megegyek. Az utak mentén lévő boltok és buszra állandóan felszálló árusok is csak chips-et és kólát kínáltak. De szerencsére az éttermi és főleg a kis helyi kifőzdék mennyei finomságokkal kényeztettek el bennünket, így jócskán kárpótoltak mindenért, amit a boltok tettek velünk.

Ja, két dolog:

1) tudtad, hogy a világon a legtöbb kövér ember Mexikóban van? Sokkal durvábbak, mint az átlag amerikai. Egyik délután végignéztük, hogy a melletünk a strandon üldögélő, fiatal házaspár néhány óra leforgása alatt mit megevett, hát megdöbbentő. Félóránkét tankoltak chips-ből, olajos sütikékből, félliterest kólából és némi nyers rákból (de ezt csak egyszer ettek). Ne felejtkezzünk el a mindenhol kapható hamburgerről sem.

2) honnan jön a gringó kifejezés: amikor az amerikaiak megjelentek Mexikóban, zöld (angolul green/ejtsd: grín) egyenruhát hordtak, így a mexikóiak kedvesen "zöldek nyomás innen" kivefejezéssel élve: "Green-go!" tessékelték őket haza. :) Ez jópofa!

Szóval az éttermek mennyei fogásokkal vártak minket. Persze mindenben chili van olyannyira, hogy még chilis cukorkákat is lehet kapni, illetve ami mégdurvább volt, hogy a gyümölcseiket is megszórják vele! Egy forró kirándulások kitikkadva végre ráleltünk egy gyümölcsárusra és mangót kértünk. Szépen meghámozták, előkészítették nekünk, és a végén megszórták egy kis chilivel! Áh, na az tényleg nem esett jól.

Alapvetően nagy húsevő népség a mexikói, de ha mondod, hogy vegetáriánus vagy, teljesen respektálják. Persze mindenki elkezdi a csirkét ajánlgatni, (ezt egyszerűen nem értem, a világ minden pontján az emberek nagy részének a tudatában a csirke zöldségnek minősül. Te már láttál csirkefát vagy bokrot? Akkor miért gondolják, hogy az a szerencsétlen lény, nem állat?!) de aztán ha udvariasan szólsz, hogy még csirkét sem eszel, tudnak neked jó dolgokat készíteni.

Azért nem fenékig tejfel ott sem az élet. A rendőrség és a gépfegyveres katonaság mindenhol jelen van, nagy erőkkel. Ők ezt a kábítószerkereskedelemre fogják, én azért éreztem benne némi túlkapást nem egyszer. Megérkezvén a reptérre például több, mint egy órát vacakoltak velünk a kis magyar útlevelünk és a túlfehér bőrünk miatt. Még a repülőről lefelé vezető folyosón elvették tőlünk az útleveleket, félreállítottak minket néhány szerencsétlen belga mellé, majd ide-oda vittek természetesen fegyveres őrök, legalább négy minden alkalommal, várakoztattak és szivattak. Máskor két város közti buszúton az autópályán leállították a rendőrök a buszt, mindenkit felébresztettek és egy pökhendi buta rendőr végigvonult a puskáját kéjesen simogatva a buszon, vizslatva az arcokat és lerángattak egy-két embert. Vártunk fél órát, míg szerencsétlen végre tisztára mosta a becsületét, visszaülhetett a buszra és így mentünk tovább "szuperjó" hangulatban.

Még így a bejegyzés végére annyit, hogy az volt a benyomásom, hogy nagyon fegyelmezettek a mexikóiak (a fenti példa után asszem nagyon más lehetőségük nincs is) és mindemellett rendkívül boldogok. Én még ilyen őszintén boldog országot nem láttam. Ezt érdemes lenne megtanulni nekünk itt, hiszen nekik azért sokmindenük nincs, mégis tudják miért érdemes élni.

A következő néhány bejegyzést szeretném az ételeknek szentelni, persze biztosan lesznek még kis anekdotáim is. Remélem a receptek közt lesz majd ami elnyeri tetszésedet.